Április 27-én érkeztek vendégségbe hozzánk Erdélyi
barátaink
A Határtalanul pályázat keretében érkezetek április
27-én vendégségbe hozzánk Erdélyi barátaink, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő
Gimnáziumból.
Először az 56-os Múzeumba, majd a Konecsni György Helytörténeti Múzeumba
látogattak Nahimi Péter múzeumigazgató vezetése jóvoltából. Köszönjük a
közreműködését!
11-órakor érkeztek intézményünkbe, ahol 3 filmet
vetítettünk nekik és az Erdélyben járt diákoknak, Kiskunmajsáról, iskolánkról
és az ez évi Diáknapi rendezvényeinkről.
Intézményünk igazgatójának köszöntője után, kis
vendégváró falatokkal kedveskedtünk vendégeinknek.
Tanulóink megmutatták iskolánkat a Salamonos
vendégeknek.
Ezután átvonultunk a kollégiumba, ahol „Alföld –
parkot” létesítettünk, miközben a vendégek és iskolánk tanulói Alföldről szóló
verseket szavaltak.
A városi szabad program után, a Jonathermál Gyógy és
Élményfürdőnket látogatták meg vendégeink, Szikora Gyula elnök-vezérigazgató
jóvoltából, amit külön köszönünk!